Egy elhagyott focipályára tévedtünk, fákkal körülvéve, sejtelmes-süppedős föld, friss avar, tölgyfalevél hullámzás, fényvillanás. Megölelem az egyik fa törzsét. Érzem, ahogy lélegzik. Egy másik dimenzióban, talán a fák sem mozdulatlanok, hajlonganak egy örökös táncban..csak ebben a valóságban sorsuk az örök dermedtség..úgy hiszem. Régi omlós lépcsőfokokon kapaszkodom felfelé, ha megcsúszom,alattam a hideg víz meg éles kövek, de nem ez nem az a perc, amikor el kell veszni. Tiszapart, ringatózás egy kikötött csónakban. Két száraz falevél összeragadt. Vízre bocsátom őket , mintha papírhajó lenne..a kettőből egy, ikerhajó. A túlpart titokzatos árnyékba burkolódzó, mese-homály fái, őszi játék.Ja meg rózsaszín kedves-felhős naplemente.Nem igazából nem giccses. Szép úgy, ahogy van.Mert csak a pillanat számít, a kép az agyban, mindaz ami megmarad és akkor sosem múlik el. Bicikli, kukoricás, földút, szürkület a töltésen, denevérek. Fura alakok, egy régimódi ruhában öltözött ifjú, szentjánosbogár-szerű kutyák neon nyakörvvillogóval, vezetékeken gubbasztó madarak..a város felé egyre több a fény..és a borút hozó szmogáradat..
https://www.youtube.com/watch?v=6H8optu9rTU
"Felhőkön utazik, és a világűrben kalandozik. E fénylő, szédítő arányok között ott kísért azonban minden fény árnyéka, a kataklizmák, a szenvedés és a halál nappalokból átsugárzó emléke is, amely megteremti az álom asztrálanyagából a szorongás és a bűntudat szörnyeit, káprázatfalait, képzeletbörtöneit, bíráit és hóhérait. Néha valamiképpen ráhibáz arra is, hogy ezek a képzetek csak addig szorongatják, míg ki nem mondja valódi nevüket, vagyis azt, hogy e rémképeket ő teremtette meg, álmodja őket, valójában nincsenek. "
/ Sz. M.: Az álom mágiája /
https://www.youtube.com/watch?v=WervmB0hJ1Q ezt jó dúdolni
ja, megint esik.
