Van ez a pillanat, amitől elragad,
de mikor rádköszön, tudod, hogy nem fáj.
Van ez a gondolat, ami ha elragad,
a földről elemel.
Van ez a nézés, ami csak érzés,
de átúsznád vele az éjszakát.
Van ez a lényed, kit hajt a véred,
hogy elrabolja önmagát.
Ez nem az a tánc, amiből nem kérsz,
ez nem az az öröm, amitől nem félsz,
ez nem az a perc, ami megvár,
ez nem az a lány, akiért nem kár.
/oDeTt: VaN aZ aPilLaNaT /
A temetőben a régi faragások, Mária szobrok, pislákoló mécsesek fényei, csendes alakok lassan úszak tovább és mélyül a sötét. Száz meg száz gondolat a fejekben, érezni, és szinte hallani a sóhajokat,nem lehet halkan lépni, zörög az avar és másodpercenként hullanak a levelek megadóan a puha földre.
