Kavicshegyek:
..Valami derengő, áttörhetetlen ködhöz hasonló az egész..
..Tengermélységű áramlatok mozdultak, titokzatos, mélyvízi növények fésűalakzatai között tengeri csillagállatok és sokkarú polipok suhantak; minden pillanat megölt valamit, és valamit újjászült. Nem volt világosság, de sötétség se. Valami tompa derengés vibrált az áramlat sodrában, az ismeretlen, a megsejtett világ víziója, határokon, szabályokon és törvényeken túl.
..Lehűlni, jéggé válni, és...Mit és? És feltámadni újra? Nem!..Pedig érzem, itt vacog a nyevem hegyén csak nem tudom kimondani. Talán ez a kimondhatatlan.
Így hát nem mozdulok, hagyom hadd perzseljen tovább a nap. Jó így nekem. S általában minden így jó, ahogy van.A forró szél koszos újságpapírokat hord körém, látom, ahogy lassan felépül egy piramis, s én fekszem alatta, talán évezredek óta, mozdulatlanul és egyedül.
