őrkény István: Egy meghasonlott tulipán
Ki hitte volna?Sohase panaszkodott, jó egészségnek örvendett, hagymája immár hetedik éve
hajtott virágot a nyugdíjas tanítóék ablakában. Épp teljes virágzásban volt,
előző este még jól beporozta a bibéjét, utána békésen átaludta az éjszakát. S
reggel ötkor - a virágok korán kelők - a IV. emeleti ablakból levetette magát
az utcára.
A rendőrség először abból a föltevésből indult ki, hogy valaki gyilkos
szándékkal letaszította. Kihallgatták a tanítóékat, akik tagadták a vádat. Sőt,
elmondták, ők öntözték, szerették, és keservesen megsiratták virágjukat. Az
alattuk lakó alezredes megerősítette vallomásukat. Néhány nap múlva
megszüntették a nyomozást.
Az öngyilkos tulipán bíborvörös színű volt, zárkózott természetű, a
környékbeliek szerint csak magának élt, csalódás, megrázkódtatás tehát nem
érhette. Miért akart hát megválni az élettől?
Ez csak egy hét múlva derült ki, amikor az alezredesné nagytakarítást
csinált, s az erkélyükön megtalálta a tulipán búcsúlevelét. Fölvitte a IV.
emeletre, ahol a tanító fölolvasta a kusza betűkkel rótt sorokat.
"Mikor e levelet olvasni tetszik, már nem leszek az élők sorában. Tanító úr,
kedves Irma néni, bocsássanak meg. Nincs más választásom. Nem akarok tovább
tulipán lenni."
- Hát mi akart volna lenni szegényke? - kérdezte Irma néni.
- Azt nem írta meg - mondta a nyugdíjas tanító.
- Egy tulipán! - csóválta a fejét Irma néni. - Ilyet még nem is hallottam
